The Simpsons: Homer és Bart akcióban

A Simpson családnak és városának történetét elmesélő sorozat mindennek a csúcspontja.
Az egész 1989-ben kezdődött a Fox TV csatornán Matt Groening, James L. Brooks és Al Jean elméjéből fakadóan. A mai részekhez viszonyítva akkor még nagyon kezdetleges volt a megjelenítés és vele együtt a karakterek hangja is, de a főszereplők alap jellemvonásai már akkor is jól érzékelhetőek voltak. A felnőtt generáció tagjai: Homer, a buta, alap(állati)ösztönökkel, - ingerekkel rendelkező apa; Marge, az aggódó, örökké panaszkodó, sorsában bánkódó, de abba már régen beletörődő családanya.
No meg persze az ifjabbak: a sort a 10 éves Bart nyitja, ő az örök lázadó és rendetlenkedő, ördögfióka, aki csak a gyerekek miatt létezik, hiszen ők, főleg vele tudnak azonosulni; aztán a 8 éves Lisa, aki a család második legfiatalabb tagja, a józanság képviselője, talán legnormálisabb gondolkodással megáldva, aki sok éven át hitte azt, hogy örökbe fogadták ,mert annyira kilóg a sorból. Végül a beszédképtelenek, akik mimikájukkal és tetteikkel járulnak hozzá a család mindennapjaihoz: Maggie, az örökké néma (egy részben azért megszólaló), állandóan cumizgató, elragadó csecsemő ,plusz a két háziállat, Télapó Kis Segédje, illetve Hógolyó II.
Az alaprecept ebből áll, mellé keverünk még kb. 45 egészében kidolgozott személyiséget és megkapjuk a világ talán legkritikusabb, leggátlástalanabb, a jóízlés határai között imbolygó sorozatát.

A Simpson családon belül Homer a mozgatórugója mindennek, valójában ő az egésznek az első számú főszereplője, legnagyobb mértékben ő adja meg a sorozat zamatát, ő a tipikus amerikai: egy elégedett álmodozó, aki nem tehetségének köszönhet mindent, hanem pusztán szerencséjének; az etikai szabályokat megvető, erkölcstelen, buta személy; sörvedelő, kocsmázó, tekéző, a TV előtt életét teljesen elfecsérelő figura. Egy olyan ember, aki egész életében fia bocsánatkérésére várt. Az évek során, több évad után ráeszmélünk, hogy évről évre hülyébb olyan mélyenszántó sziporkázásai miatt, mint például: „az eszkimók kitalált, nem létező lények", vagy ,,ki tudná megtalálni ott lent a kicsi Kanadát". Ostobasága furcsa módon senkit sem zavar, mindenki elfogadja őt olyannak, amilyen. Az utóbbi időben az is észrevehető, hogy az alkotók mindinkább mellőzik a személyére oly jellegzetes ,,Douh" szitkot.

A sorozatban számos világsztár is megfordult már: az Aerosmith, Red Hot Chilli Peppers, Cypress együttesek ,Ringo Starr, George Harrison, Tom Jones, Meryl Streep, Mel Gibson, Berry White, Richard Gere és még számos híresség, akiknek megjelenítése hű a valósághoz, de természetesen a sorozathoz is, és a sztárok szinkronhangját az eredeti művész kölcsönzi.

A sorozat részei a család örökké bizarr és különleges, de egyben teljesen egyszerű, hétköznapi életét kínálják a nézőknek, ami évről évre újabb határokat nyit a szólásszabadság fogalmában. Hihetetlen ugye egy rajzfilmtől? Pedig igaz. Örökké szurkálódó, már-már anarchista modorával nincs egyetlen része sem, amely nem találna valami kifogásolni valót jelenkori társadalmunkban, de főleg a mai Amerikában. Mindenben talál gyenge pontot, amit ki lehet fordítani, gúnyolni, mind vallásban, politikában, közéleti személyiségekben, szerelemben, az életben. A város papja, Lovejoy atya a Bibliát egy 2000 éves altatónak nevezi. Amerika beteges büszkeségét egyszer úgy reprezentálja, hogy Ausztráliában a WC-hez egy hatalmas méretű gépet csatoltak, aminek funkciója a víz lefolyási útjának visszaállítása az északi félteke szerinti óramutatóval ellentétes irányban. Egy fiú popegyüttes refrénjébe rejtett szöveg által toborozni az amerikai hadseregbe szintén érdekes példája az USA politikájának milyenségére és annak módszereire.
Ilyenekkel találkozhatunk a sorozat majdnem mindegyik részében. Az epizódokban az események maradandóak, mindig találhatunk valami utalást a múltra, nem folytatásos- de vannak szövődményei a régebben történteknek. Ezzel válik a Simpson egyedivé a műfajában, hiszen itt senki sem támad fel a holtak közül.